Fantasztikus dolog az internet. Néha csak elgondolkozok azon, hogy mennyit fejlődött a technológia az utóbbi évtizedben. Elég csak ránézni mondjuk arra, hogy miként néztek ki annak idején a játékkonzolok. Pár évet mozgunk az idővonalon és már akkor óriási változásokat láthatunk. Csak gondoljunk arra, mikor gyerekek voltunk és még a Playstation 1 grafikája volt a leghihetetlenebb dolog az ember számára.
Észrevettem azonban egy érdekes párhuzamot a technológia fejlődésében. Ez pedig az, hogy egyre kevésbé érezzük különlegesnek azt, ami megadatott nekünk. Kiskoromban el sem tudtam képzelni, hogy a játékok, vagy a filmek így tudnak majd kinézni. Meglepő azonban, hogy sok film egyébként rosszabbul néz ki, mint a régi társaik.
Ez pedig azért lehet, mert az, hogy a számítógépes technológia könnyebben elérhetővé vált mindenki számára, azt is jelentette, hogy tehetségtelenebb rendezők is használhatták. Sőt, egy csomó stúdió ezzel rengeteg olyan dolgot tudott helyettesíteni, mint a valós hátterek. Ezzel pedig még spóroltak is valamennyit. Continue reading