Flow szabadulós játék Debrecen városában.

Szponzorált tartalom

szabadulós játék debrecen

Egyre nagyobb a kereslet azok a játékok iránt, amelyek célja, hogy adott információk alapján megoldásra kerüljön egy-egy rejtély. Nem csak gondolkodásra készteti az embert, hanem izgalmas kikapcsolódási lehetőség is egyben. A Flow szabadulós játék Debrecen esetében pontosan ilyen, ahol három helyszínt készítettek elő különböző témákban, hogy ott a játékban résztvevők a feladatok megoldásával kijuthassanak a szobából. Ajánlják csapatépítésre, mely során jobban összecsiszolódhatnak a kollégák, megtanulhatnak jobban együttműködni többek között. A másik célközönség azok, akik legény- vagy lánybúcsú okán keresnek valami szórakozási lehetőséget. Ezen túl a szabadulós játék Debrecen városában mindenkinek ajánlott, aki egy kicsit másra vágyik, mint ami eddig elérhető volt a városon belül.

 Mind a három pálya más és más izgalmakkal szolgál, ráadásul nem is olyan egyszerű megoldani a feladatokat. Na persze nem kell megijedni, annyira nem bonyolult, hogy ne lehessen részetek sikerélményben, hiszen sokan jutottak már ki a szobákból, melyek hol egy középkori kastélyt idéznek, hol egy keleti kolostort, vagy épp egy titkos katonai bázist. A szabadulós játék Debrecen lakosait és turistákat egyaránt vonzhat, úgyhogy ha olyan elfoglaltságot kerestek, ami igazán emlékezetes lesz, akkor itt megtalálhatjátok!

december 10, 2018